Elfogytunk
Eleve nagyon kevesen voltunk, majd újabb sérülések illetve kipontozódás miatt az addig sérülten a padon ülő Vranek Máténak kellett beállnia, hogy egyáltalán be tudjuk fejezni a mérkőzést a bajnokság egyik éllovasa ellen.
ELITE Basket - MEAFC-Miskolc 61-84 (24-26, 6-23, 18-20, 13-15)
Törökbálint Sportközpont
vezette: Nepp László Oszkár, Kéri István, Rózsavölgyi Alexandra
Somogyfoki Szabolcs izomhúzódást szenvedett, Hegedűs Attila a Vásárhely elleni meccsen történt kiállítása miatt nem játszhatott, Vranek Máté térde feldagadt, Nagy Dániel bokasérüléséből lábadozik, plusz a már korban kiesettek... Utóbbi két játékos foglalt helyet a padon, hogy egyáltalán meglegyen az előírt tízes létszám. Mindezt az a Miskolc ellen, amely sorozatban nyolc győzelem után érkezett hozzánk.
Az első kilenc percben sikerült vezetnünk, aztán még egy kicsit lehetett volna ha Nepp László játékvezető, aki évek óta képtelen legyűrni az ellenünk érzett ellenszenvét, más elfoglaltságot talált volna magának péntek estére. Tegyük hozzá: a két másik játékvezető, Kéri István és Rózsavölgyi Alexandra, maximálisan korrekt módon tevékenykedett.
Az első negyeded végén 24-26 volt az állás.
Aztán, ha még nem lett volna elég... az irányító, Spiriev Artemon a második negyed első részében, térdsérülés miatt kiszállt (talán nem lesz nagy a baj). Ez már végképp sok volt, meglépett a Miskolc, 30-49 volt a félidőben az eredmény.
De továbbra is becsülettel küzdöttek a mieink, és egy kicsit sikerült is közelebb kerülnünk (46-57). Ezután Tóth András kipontozódott... A harmadik negyed végére végképp eldőlt a mérkőzés (48-69). A nagyobb baj, hogy az addig 22 pontot szerzett Láncos Krisztián bokája megsérült, így ő is kiszállt. Csak később derül ki hogy mennyire súlyos a sérülés.
Hogy egyáltalán be tudjuk fejezni a mérkőzést, néhány percre még az egyébként felduzzadt térddel a padon ülő Vranek Máténak is be kellett állnia.
Elfogytunk.
Horváth Balázs: Gratulálok az ellenfélnek, sajnos a két csapat nincs egy szinten, amíg bírtuk erővel, addig egál meccs volt, de ez 10 percig tartott, utána gyorsan eldőlt a mérkőzés. Alapból 6-7 fős a rotációnk és mindig van 1-1 sérült, ami teljesen természetes, de így ezt is nehéz elviselnie egy csapatnak, pláne amikor három 30 perces játékosunk sérült egyszerre. Teljesen elfogytunk, a mérkőzés végén Vranek Mátét feldagadt és sérült térddel kellett beállítani, hogy be tudjuk fejezni a mérkőzést, amit itt is szeretnék megköszönni neki. A játékosaink, akik rendelkezésre állnak mindig megtesznek mindent a legjobb tudásuk szerint a győzelem érdekében. Ez tiszteletre méltó és nekik is szeretném megköszönni a kitartásukat és a kosárlabda iránti szeretetüket!
*****
A felnőttek találkozója előtt, utánpótlás együttesünk magabiztos, nagyarányú győzelmet aratott.
ELITE Basket U20 - MEAFC-Miskolc U20 97-66 (24-16, 16-18, 32-12, 25-20)