Ezúttal négy pont...

Ezúttal négy pont...

Még tovább fogyott a játékoskeretünk, mégis csak négy ponttal kaptunk ki a tabella második helyén álló Dunaharaszti otthonában.

Dunaharaszti MTK - ELITE Basket  93-89 (17-21, 27-27, 29-20, 20-21)

Dunaharaszti Városi Sportcsarnok

vezette: Tóth Kálmán, dr. Magyari Tibor, Csák Máté Károly

statisztikai lap

Erre már nehéz mit mondani... Nemhogy visszatértek volna a hiányzóink, hanem még Hegedűs Attila is lebetegedett, így a tervezett alaprotációból már négyen hiányoztak, amikor feldobták a labdát a bajnoki tabella második helyén álló Dunaharaszti elleni idegenbeli mérkőzésünkön.

Mégsem "lemosott" minket az ellenfél, hanem a félidőben még mi vezettünk (44-48), majd a találkozó végén is csak négy pont volt a hátrányunk. Láncos Krisztián parádézott, Jilling László és Somogyfoki Szabolcs vitte a hátán a csapatot. Sajnos utóbbi, úgy tűnik, nem volt szimpatikus mindenkinek, és kiállították... És még így sem volt messze a bravúr (93-89).

Sajnos, a két hosszabbításos valamint több más szoros vereség ellenére a mérlegünk 1-8, amivel pillanatnyilag mi vagyunk a sereghajtók. Tudjuk, hogy simán állhatnánk minimum 5-4-re vagy inkább 6-3-ra is, de ettől a számszerű tény még tény marad, amit nem könnyű sem a sportolóinknak, sem a szakvezetésnek megemésztenie. Ennek ellenére napról napra, hétről hétre folyik a munka, zajlik a küzdelem, amit az élcsapatok elleni szoros mérkőzések is jól mutatnak.

Kitartás! Bízunk benne, hogy hamarosan végre teljes csapattal tudunk kiállni, és felénk billen majd a mérleg nyelve.

Horváth Balázs: Szeretnék gratulálni az ellenfélnek, mert azt gondolom, hogy megérdemelten nyerték meg a találkozót. Ismét azt kell, hogy mondjam, nagyon büszke vagyok a játékosaimra, mert több sérültünk ellenére és csapatkapitányunk nélkül, ismét tudtunk egy szoros találkozót játszani. Nem szoktam ilyet nyilatkozni, de most muszáj elmondanom, hogy azt hiszem a játékvezetők most nagyon súlyosan belenyúltak a találkozóba. Somogyfoki Szabolcsot egy sportszerűtlen faulttal és egy technikai hibával kiállították a 28. percben, ami azt gondolom nagyban befolyásolta a mérkőzés végeredményét.

*****

Utánpótlás csapatunk ötpontos vereséget szendvedett.

Dunaharaszti MTK U20 - ELITE Basket U20  80-75 (23-19, 18-18, 23-12, 16-26)

statisztikai lap

(Fotó: hunbasket.hu)

Stáb: