NB I/B: A Nyíregyháza hengerelt Budafokon

A Zöld csoportban teljesen megbolydult a mezőny, a Pirosban a Nyíregyháza 9, a Veszprém 8, a Honvéd 5 győzelemnél tart zsinórban.

MEAFC-Miskolc - MTK-Elite Basket 102 - 72 (21-20, 27-18, 19-14, 35-20)

Sokkal simább lett ez a meccs, mint talán azt bárki várta volna, a kisebb gödörbe kerülő MTK ugyanis a Honvéd elleni hazai vereségét követően még gyengébb produkcióval állt elő közvetlen riválisa otthonában és egy kiegyenlített nyitónegyed után nagy különbséggel kapott ki.

A kulcs a vendégek leromlott védekezése mellett az volt, hogy a hazaiak Jakab Péter dobásait teljesen elvették, összesen kettő (!) mezőnykísérletet engedtek a hátvédnek, ráadásul a 24 VAL-ig jutó Takács Andráson kívül támadásban senki sem ért el még csak átlagos teljesítményt se magához képest, így pedig esélye sem volt az ezzel a vereséggel először negatív mérleggel rendelkező MTK-nak. A nagyot játszó Homoki Donát húzta MEAFC ezzel be is érte őket a tabellán és a Honvéddal hármas holtversenyben birtokolja ez a két gárda a 8., még rájátszást érő pozíciót az alapszakasz feléhez közeledve.

Kiemelendő teljesítmények:

Miskolc: Homoki Donát (25 pont, 10/11 mezőnyből, 9 lepattanó - 37 VAL), Austin Thornton (22 pont, 13 lepattanó, 4 gólpassz, 6 kiharcolt fault - 35 VAL), Kozák Bertalan (18 pont, 7/10 mezőnyből, 8 lepattanó, 6 gólpassz - 31 VAL), Takács Dániel (15 pont, 6/12 mezőnyből, 3/6 triplából, 4 gólpassz)

Törökbálint: Takács András (17 pont, 7/11 mezőnyből, 7 lepattanó, 5 kiharcolt fault - 24 VAL), Jakab Péter (10 pont, 8/9 büntetőből, 6 gólpassz, 4 kiharcolt fault, 6 eladott labda)

Forrás: 
Kezdő5.hu