Skalpszerzéssel, győzelemmel indult az új idény
A tavaly még az NB-I/A csoportban szereplő TF-BP gárdája ellen, győzelemmel mutatkozott be a bajnoki nyitányon, a több helyen is megváltozott együttesünk.
MTK ELITE Basket - TF-BP 98-89 (24-31, 31-21, 24-13, 19-24)
Törökbálint Sportközpont
Jól sikerült felkészülés előzte meg a bajnoki szezonkezdő mérkőzést. Nem így az első negyed, amelyben a vendégcsapat szerzett hétpontos előnyt (24-31).
Sőt, a második negyedben tovább romlott a helyzet, négy perc után már 15 pontos hátrányban voltunk (26-41). De egy pillanatra sem esett szét a csapatunk, és fegyelmezett, hatékony játékkal percről-percre faragott a különbségen, és a félidőben már 3 pontos hazai előnyt könyvelhettünk el (55-52).
A nagyszünet után folytatódott a remek hazai játék, egyre nagyobb fölénybe került a hazai gárda. A záró etap előtt már 14 pontra duzzadt az MTK ELITE Basket előnye (79-65).
Amikor újabb két perc elteltével, a háromból három triplát szóró Nagy Szabolcs találata után 19 pontra nőtt a különbség (86-67), semmi nem utalt arra, hogy ezen a meccsen még izgulnia kellene a csapatot segítő hazai publikumnak, de megtorpantunk. Ennek csak részben a mi hibázásaink volt az oka, de tény: két és fél perccel a vége előtt már csak öttel vezettünk (90-85). A végjátékra sikerült rendezni a sorokat, és így meglett a győzelem.
Értékes skalpot szerzett tehát együttesünk, és ami legalább ilyen fontos: igazi csapatként küzdve, ígéretes teljesítményt nyújtott.
Horváth Balázs győzelemmel kezdte az NB-I/B-s vezetőedzői karrierjét. Takács András és a csapatkapitány Jakab Péter kiemelkedő produkciót mutatott be, de a sikerhez a csapat minden tagja hozzá tudott tenni. Kitűnően sikerült tehát a szezonkezdet, és ha a hullámvölgyeket csökkenteni tudjuk, akkor bizakodva várhatjuk a folytatást.
Horváth Balázs: Az első mérkőzés mindig nehéz, főleg, ha a csapat egy edzőváltáson és 4 új játékos érkezésén van túl. Azt hiszem, jól sikerült a felkészülésünk, hiszen ötből négy edzőmérkőzést megnyertünk, és érezhető volt, hogy a játékosok összecsiszolódtak. Egy nagyon fontos győzelmet sikerült begyűjtenünk, hiszen a TF csapata egy agresszív és dinamikus kosárlabdát játszik, biztos vagyok benne, hogy sok csapatnak nagy gondot fognak okozni. A csapatunk erősségét mutatja, hogy az első félidei 15 pontos hátránynál sem estünk szét és volt tartásunk, erőnk megfordítani a mérkőzést a félidőig. A második játékrészben kellő agresszivitással és óriási csapatmunkával sikerült végig vezetve győzedelmeskednünk. Szeretnék gratulálni a játékosoknak, mert megmutatták, hogy milyen sportemberek és milyen közösséget alkotnak. Köszönjük szépen a szurkolóinknak a buzdítást, nagyon sokat jelent, hogy ennyien kint voltak.