12 mérkőzéses maraton ma estére
január 4, 2012 - 21:52
A Raptors hiába áll negatív mérleggel, Dwayne Casey legénysége már bizonyított, hiszen az összes találkozójukon stabil játékkal és remek védekezéssel rukkoltak ki Bargnaniék, ami a tavalyi állapotokhoz képest nagyon nagy változásnak tekinthető. Amennyit javult a Toronto, annyit legalább előre tudott lépni a Cavaliers is, abszolút felszálló ágban lévő gárda ez a kettő, nem csak az idényt tekintve, de az utóbbi mérkőzéseket is. Calderonék Orlandóban és Dallasban még csak közel jártak a bravúrhoz, ám New Yorkban véghez is vitték azt, most hazai pályán kitarthat a lendület, de a pozitív mutatóval rendelkező Cavs sem produkált még idén egyszer sem feltűnően gyengén, sőt. Clevelandben már találkozott
Forrás:
Kezdő5.hu