Az Alba nyerte a szezon meccsét

A 13. fordulóból elhalasztott meccsen igazi parázs, az első négy sorrendjét döntően befolyásoló csatát várt mindenki. Nem véletlenül előzte meg felfokozott várakozás a találkozót, hiszen a Szolnok remek formába lendült az elmúlt hetek-hónapok során, míg az Albacomp szintén felfelé ívelő pályát jár be mostanában a gyengébb újévi produkció után. Komolyabb sérült egyik oldalon sem volt, és teljes kerettel feszülhettek egymásnak a felek. Lássuk hát, hogyan alakult a mérkőzés!Parádésan indították az összecsapást a felek, Hollis 3 másodperccel a feldobás után már meg is szerezte a vezetést az Albacomp számára, azonban Gay triplája és Nikolov duplája szintén célt ért, így rögtön fordított is a házigazda. Potyogtak a kosarak mindkét oldalon, az Olaj játékosok kicsit magasabb fordulatszámának köszönhetően mégis a Szolnok szerzett minimális előnyt. Keller Ákos rázta meg magát ekkor, és négy pontjának köszönhetően utolérte, majd Hendlein duplájának köszönhetően le is hagyta ellenfelét a kék-fehér csapat. Parádésan játszottak ebben az időszakban a vendégek, hamar öt pontos előnyre tettek szert, és úgy tűnt, ezt őrizni is tudják. Sőt, Chism két centerezése után már nyolc volt közte, így nem volt meglepő, hogy Pór Péter időkéréshez folyamodott. Lényegi változást nem hozott a meccs képében a pauza, azonban Trepák hármasa ezúttal utat talált a gyűrűbe, megakadályozván, hogy még jobban leszakadjanak. Félelmetesen könnyedén játszotta át a Fehérvár a szolnoki védelmet, erre a csapatra egyáltalán nem jellemző,

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu