Eb-selejtező - Ausztria
augusztus 19, 2012 - 19:25
Történelem
Az osztrák kosárlabda nem büszkélkedhet túl sok kiemelkedő sikerrel, és amiket elértek, azok is leginkább a régmúltra datálhatóak. Az ukránokhoz hasonlóan soha nem jártak olimpián és világbajnokságon, ám amíg ez észak-keleti szomszédjainknál mindössze 20 év „sikertelenségét” mutatja, addig Ausztria esetében jóval nagyobb időintervallumról beszélhetünk. Hat alkalommal képviseltették magukat a kontinensviadalokon, legelőször 1947-ben, amikor 12-ek lettek 14 csapat közül. Négy évre rá érték el legjobb helyezésüket, akkor 11. helyen végeztek 18 együttes közül. 1955-ben, Budapesten is ott voltak az EB-n, akkor 13-ok lettek szintén 18 gárda közül. Ezek után ilyen jó eredményeket már nem értek el, leginkább a futottak még kategóriába tartoztak a kijutók közül.1957-ben, Szófiában is ott voltak a kontinenstornán, akkor a 14. pozíciót sikerült megszerezniük 16 csapat közül. Két évre rá, 1959-ben 16-ak lettek
Forrás:
Kezdő5.hu