Euroliga-beharangozó: 1. forduló (3.)
A mai napra egy mérkőzés maradt a kontinens első számú nemzetközi sorozatában, amivel egyébként le is zárul az alapszakasz-csoportkör nyitófordulója. A tavalyi „spanyol szenzáció”, azaz a Bilbao fogadja hazai pályán a szinte teljes „keretcserén” áteső Olympiacos alakulatát.
A fókuszban: Bizkaia Bilbao – Olympiacos: Nem szabad leírni a vendégeket
Az előző idényben borzasztóan erős játékosállománnyal rendelkező görög óriás nem tudta elérni a kívánt eredményeket, így idénre jelentős vérátömlesztést hajtottak végre a keretben – a sportág és a csapatjátékok sajátosságai miatt akár az is megeshet, hogy a papíron sokkal kevésbé jegyzett játékosokkal akár ugyanaddig is el lehet jutni, mint 2011 – 2012-ben...
A-csoport: Bizkaia Bilbao (spanyol) – Olympiacos (görög)
Euroliga, alapszakasz-csoportkör, 1 forduló – 2011. 10. 21. (20:30)
A görög „örök második” idén a tradicionálisan erős Euroliga-gárdák között a „legfeketébb ló”, annyi bizonyosnak tűnik. A sztárok mind távoztak, leszámítva Spanoulis-t, illetve a sztárnak nem nevezhető, de elképesztően nagy dobó,