Hepp Kupa elődöntő: Méltatlanságok méltatlansága

Botránnyal, üvöltözéssel, provokációval és verekedéssel emlékeztek Salgótarjánban dr. Hepp Ferencre. Leírni is elborzasztó, hogy a Salgótarján - EKF-EGER-HÉSZ Hepp Kupa elődöntő során az egrieknek a 16. percben le kellett vonulniuk a pályáról, mert a nógrádi rendezők képtelenek voltak szavatolni a csapat és az egri klubvezetők, drukkerek biztonságát. Ez derült ki Váczi Péter egri tréner elmondásából, akit ma délelőtt kaptunk telefonvégre.

A sporthoz méltatlan csatározásnak egyébként hajnali fél egyre lett vége, és 88-65-ös Konecranes-Salgótarján győzelem szerepel a jegyzőkönyvben. Szintén rögzíti a dokumentum azt, hogy az EKF 17-7-re vezetett, majd a 15. percben egyenlített a házigazda, s aztán a 16. minutumban 34-30-nál jött mindaz, ami még sportpálya közelébe sem való. Egy emlékkupán pedig méltatlanságok méltatlansága. Vasárnap 16.00 órakor a bronzért a SMAFC ellen játszik az Eger, a Salgótarján pedig döntőzik a Nagykanizsával.

Forrás: 
Agriasport