Hepp Kupa: nagy csaták már az elődöntőkben is
2012. első hétvégéjén rendezik meg Salgótarjánban a Hepp Kupa négyes döntőjét. Mint az már korábban is kiderült az egyik elődöntőben a két nyugati, míg a másik ágon a két keleti együttes fog egymással játszani. A nyugati legjobb Nagykanizsa csapata a jelenleg negyedik helyen álló Sopronnal, míg a keleten élen álló Eger a harmadik Salgótarjánnal mérkőzik meg szombaton.
Nagyon nagy harc várható már az elődöntőkben is, hiszen négy nagyon jó csapat fog pályára lépni, és mind a négy csapatnak eltökélt célja a Hepp Kupa elhódítás. A két elődöntőből továbbjutó csapat automatikusan részt vesz a Magyar Kupában, a 14 élvonalbeli csapat részvételével.
Az EKF kosarasai mindenre elszántan várják az újabb megmérettetést a Salgótarján csapata ellen. Egyértelműen céljuk, hogy megnyerjék az idei Hepp Kupa kiírást, és ezáltal ismét egy hazai A csoportos csapat látogasson Egerbe.
A Hepp Kupa programja:
2012. január 7.
19:30 SMAFC-NYME - Kanizsa KK DKG-EAST
21:30 Salgótarjáni KSE - EKF-Eger-HÉSZ SE
2012. január 8.
16:00 Bronzmérkőzés (a két vesztes)
18:00 Döntő (a két győztes)
A Magyar Kupa párosításai:
Hepp Kupa 1. - Falco KC
Körmend - Kecskemét
ZTE - Albacomp
Debrecen - Szolnok
PVSK - Kaposvár
Hepp Kupa 2. - Sopron
Nyíregyháza - Jászberény
Atomerőmű - Szeged
A nyolcaddöntők hivatalos játéknapja január 18. és 25.
Tóth Dániel