Honti Kata Euroliga győztes
április 1, 2012 - 21:36
Bár a harmadik negyed közepén még 48-43-ra a Rivas Ecopolis vezetett, a női Euroliga döntőjében attól kezdve csupán 4 pontra volt képes, így Honti Kata együttese, a Ros Casares Valencia nyerte a sorozatot, amely végül 65-52-re győzött a fináléban
Egyértelműen a Ros Casares számított esélyesnek. A valenciai alakuatot végig a sorozat egyik favoritjaként tartották számon, ráadásul a spanyol bajnokságban mindkétszer megverte riválisát. A Rivast viszont talán éppen az esélytelenség repítette a döntőbe, ahová senki nem várta. Aztán a nyitó napon meglepték a házigazdákat, azaz a Galatasarayt, leküzdöttéka Schio csapatát, majd az utolsó csoportmeccsen az egész sorozatban addig veretlen Fenerbace együttesét is"elkapták". Azok után pedig, hogy Isztambulban megverték a Galatát és a Fenert, nyilván nem szerettek volna megállni az óriási diadal kapujában.
A Ros Casares kezdett jobban, 4
Forrás:
Kezdő5.hu