Horváth Balázs

Poszt: 
Vezetőedző
Bemutatás: 

A most 31 esztendős szakember Zalaegerszegen született. Miután több sportágat is kipróbált (labdarúgás, tenisz, úszás), a kosárlabda mellett tette le a voksát. A ZTE korosztályos csapataiban járta végig a ranglétrát, és 17 évesen már a felnőtt csapat edzésére is meghívást kapott. 2010-ben magyar bajnoki és Magyar Kupa győzelmet ünnepelhetett a ZTE együttesével.  Közben edzői képesítést is szerzett. Játékosként tagja volt az NB-II bajnokságot megnyerő PTE-PEAC valamint az NB-I/B bajnokságot megnyerő Bonyhád csapatának is. 24 évesen debütált felnőtt edzőként korábbi csapatánál (PTE-PEAC), majd a Vasas Akadémia felnőtt és U18 csapatának másodedzőjeként is tevékenykedett, az U20-nak pedig vezetőedzője volt. A 2019-20 évadtól, immáron 3. éve pedig az ELITE Basket gárdáját irányítja.

Profil fotó
Kiböjtöltük, megcsináltuk! - április 15, 2022 - 08:44
A dicséretes 5. helyen zárt U20-as csapatunk - március 30, 2022 - 16:08
U20 x 2 - február 13, 2022 - 20:36
Becsülettel lejátszottuk - február 5, 2022 - 09:19
Elfogytunk - január 22, 2022 - 09:48
Így nem lehet Vásárhelyen nyerni - január 17, 2022 - 11:21
Az ELITE a győriek ellen megvédte a hazai pályát - Kezdő5.hu - január 14, 2022 - 14:00
Fordulatos mérkőzésen győztünk - január 11, 2022 - 12:25
Bravúr helyett bosszúság - január 8, 2022 - 09:01
Simán kikaptunk - december 19, 2021 - 09:11
Nagy csatában nyertünk - december 11, 2021 - 10:27
Lejátszottuk - december 2, 2021 - 12:16
"Hatpontos" meccsen diadalmaskodott az ELITE - Kezdő5.hu - december 1, 2021 - 12:45
Összedrótozva, kevesen - de győztünk! - november 27, 2021 - 11:28
Ezúttal négy pont... - november 22, 2021 - 21:52
A hősies küzdés sem volt elég - november 18, 2021 - 08:55
Hajszál híján - november 14, 2021 - 09:24
Még mindig kevesen voltunk - november 6, 2021 - 12:38
Törökbálinton nyert a Békés - Kezdő5.hu - november 6, 2021 - 11:30
Túl nagy volt a félidei hátrány - október 30, 2021 - 11:14
Majdnem, de nem - október 16, 2021 - 08:45
Értékes győzelem, triplaesőben - október 9, 2021 - 10:52
Hosszabbításban maradtunk alul Győrben - október 1, 2021 - 14:41
Vereséggel rajtoltunk - szeptember 26, 2021 - 20:44
Öt csapat már az elődöntőben, megvannak a kiesők - Kezdő5.hu - április 12, 2021 - 13:45
Nem sikerült - április 11, 2021 - 08:29
Szombaton harcolni kell - április 8, 2021 - 07:18
Előny itt - április 4, 2021 - 11:48
Győzelemmel zártuk az alapszakaszt - mtk.hu - március 31, 2021 - 17:56
Kezdődik a play-out, jöhet a V! - március 31, 2021 - 16:15
Baján is kikapott a Honvéd, győzött a BKG - Kezdő5.hu - március 18, 2021 - 11:00
NBI/B: Nyíregyházán nyert a MAFC - Kezdő5.hu - március 15, 2021 - 09:30
Hat percre a bravúrtól - február 20, 2021 - 11:50
Rangadót nyert a Vasas, fontos meccset az MTK és a MAFC - Kezdő5.hu - február 15, 2021 - 12:45
Tudunk győzni is - február 14, 2021 - 10:15
Rosszkor fújták le - február 7, 2021 - 09:42
A remek első félidő magabiztos győzelmet jelentett a HOYA-nak - veszpremkosar.hu - január 31, 2021 - 10:28
Simán kikaptunk - január 31, 2021 - 10:15
Nem érdemeltünk vereséget - január 28, 2021 - 10:35
Az eleje és a vége nélkül egész jó meccs lett volna - január 23, 2021 - 09:17
Győzött a sokkal jobb - január 18, 2021 - 16:42
Győztünk a PVSK ellen - január 15, 2021 - 12:22
Megvan az MTK második győzelme - Kezdő5.hu - január 15, 2021 - 07:45
Túl nagy volt a hátrány - január 11, 2021 - 12:50
Gyenge produkció Baján - december 20, 2020 - 10:15
Végre tánc! - december 12, 2020 - 10:08
Továbbra is kínlódunk - december 5, 2020 - 13:30
Kevesen, de büszkén - november 1, 2020 - 11:41
Újabb elszalasztott lehetőség - október 23, 2020 - 17:35
Veszprémi győzelem az "alibiző" MTK ellen - Kezdő5.hu - október 23, 2020 - 07:00