Italia, ecco il play off!
Montepaschi Siena (1.) - Cimberio Varese (8.)
A bajnoki cím védője, ha nem is a korábbi évek imponáló magabiztosságával, de igazán sok kétséget nem hagyva nyerte meg a 2011/2012-es szezon alapszakaszát. A Siena híveit mégis óvatosságra kell hogy intse az a tény, hogy kedvenceik utoljára 6 éve szaladtak bele annyi vereségbe(8), mint ebben a szezonban. Ennek ellenére azt gondoljuk, a párharc toronymagas esélyesének számítanak, már az is bravúr lenne, ha a Varese egyetlen győzelmet is elcsípne a 3 nyert ütközetig tartó párharcban. A toszkánok esélyeit növeli, hogy sérvműtétjéből lábadozó Moss kivételével mindegyik játékosával számolhat már Pianigiani, így az utóbbi napokban a török Efes Istambullal szóba hozott kiváló mesternek azon főhet a feje, hogy 8 hadra fogható légiósából McCallebb, Zizis, Kaukenas, Rakocevic, Thornton, Lavrinovic, Andersen, Maciulis) melyik legyen az a 6 akit nevez majd a Varese elleni első összecsapásra. A Varesenel „Charlie” Recalcatinak (egykori Siena mester) Rannikko kisebb sérülése okoz gondot, de a finn hátvéd