Kosaras hétvége Egerben
Szeptember 1-én és 2-án kerül megrendezésre Egerben a Dobó István Kupa, a helyszín a már jól megszokott Eszterházy Sportcsarnok lesz.
Az EKF-Eger-HÉSZ SE főiskolásainak ezúttal igen komoly ellenfelekkel kell szembenézniük, hiszen rajtuk kívül mindhárom résztvevő a magyar első osztályból érkezik a hétvégi tornára. Közöttük is ott lesz a magyar bajnok és kupagyőztes Szolnoki Olaj csapata, akik idén a nemzetközi porondon is megmutatták és meg fogják mutatni tudásukat.
A torna első mérkőzése a Jászberény és a Debrecen együttesei között szombaton 16 órától kezdődik a Leányka úton, míg az egriek a "bajnokkal" veszik fel a harcot este hat órától. Vasárnap délután kerülnek megrendezésre a bronzmérkőzés és a döntő.
A Dobó Kupa részletes programja:
2012. szeptember 1. (szombat)
16:00 Jászberényi KSE - Factum Sport Debrecen
18:00 EKF-Eger-HÉSZ SE - Szolnoki Olaj KK
2012. szeptember 2. (vasárnap)
16:00 Bronzmérkőzés
18:00 Döntő
20:15 Eredményhirdetés
Az hétvégi mérkőzésekről és a felkészülésről Váczi Péter edzőt kérdeztem:
Az elvégzendő munka 60 százalékánál jár a csapat, az alapozó időszakot tulajdonképpen magunk mögött tudhatjuk. Most már a labda veszi át a főszerepet, de éppen ezért még nem várhatunk szuper játékot a csapattól, hiszen még most a lábak és a fejek nem úgy fognak pörögni, mint ahogy azt szeretnénk majd szeptember végétől. A héten ráadásul elkezdtünk egy újfajta zónavédekezést tanulni, a 2-3-as zóna egy főleg Amerikában használatos változatát, amit időbe telik még begyakorolni és egyáltalán majd a gyakorlatban derül ki, hogy megtartjuk-e ilyen formában.
Egy igazán új igazolásunk van, Varga Imre Bajáról. Még szoknia kell a többieket neki, de jó igazolásnak tűnik, 3-4-es poszton.
A nyáron vásárolt új eszközök közül a létrát már többször bevetettük, a nehezített és nagyított labdával is ismerkedtünk már. A labda visszaadó gépet még csak kipróbáltuk, de már most látszik, hogy ezekkel és a még érkező eszközökkel sokkal színesebb, hasznosabb és jobb edzéseket fogunk tudni tartani.
Az esélyekről annyit, hogy tudjuk, hogy a Szolnok ellen nem mi vagyunk az esélyesek, inkább azon lenne a hangsúly, hogy az eddig tanult dolgokat miképp tudjuk ellenük megvalósítani. A második mérkőzésünkre viszont úgy megyünk ki, hogy azon a mérkőzésen nyerni szeretnénk, de a lényeg az egész tornán a gyakorlás lenne.
Tóth Dániel