NB I B - 3. forduló

A múlt hét végén folytatódtak a másodosztály küzdelmei. Az egriek szerencsi vendégjátéka ugyan elmaradt, de így is akadt érdekesség bőven. Keleten a kecskemétiek "Puszta kézzel" arattak fölényes győzelmet Tiszaújvárosban, a mezőnyből hibátlanul dobó Hartvich vezetésével Debrecenben nyert a Salgótarján, a Baja pedig félidőbeli 12 pontos hátrányból a szünet után harcolt ki magának 12 pontos győzelmet. Nyugaton boldogok a baranyaiak. Az újonc Pécs igazi bravúrt végrehajtva a SMAFC ellen is megőrizte veretlenségét, a Kozármisleny pedig egy egypontos derbit nyert meg. A Győr remek meccsen fektette két vállra a Bonyhádot, a Nagykanizsa pedig "kiütötte a TF csapatát. Lássuk a részleteket!

Keleti csoport

Tiszaújvárosi Tisza TV Phoenix KK Kecskeméti Főiskola 69-97 (21-22, 13-22, 6-26, 29-27)

Kiegyenlített, színvonalas első negyed után a második szakaszban a vendégek elléptek a támadásban elbizonytalanodó borsodi együttestől. Térfélcsere után lendületben maradt a fiatal kecskeméti együttes, amely a remek dobóformát mutató Puszta vezetésével ekkor szinte átrohant a tiszaújvárosi együttesen. A harmadik negyed után kerek 30 pont volt a különbség, eldőlt a meccs. Ezek után a záró szakasz óriási dobóversenyt hozott. Az összecsapást a két középső negyedben eldöntő kecskemétiek a

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu