Négy élcsapat küzd a női Magyar Kupáért

Az első, s előzetesen izgalmasabbnak tűnő elődöntőt a Pécs 2010 játssza a házigazda UNI SEAT Győr csapatával. A két együttes a közelmúltban éppen Győrben csapott össze bajnoki mérkőzésen akkor hazai siker született.

Zseljko Dokics, a pécsiek edzője a következőket mondta a négyes döntő esélyeiről: "Az utóbbi hetekben a Győrben és Sopronban lejátszott bajnoki mérkőzések egyértelműen megmutatták, hogy folyamatosan fejlődünk. A Magyar Kupa négyes döntőjében a célunk, hogy újabb két Euroliga-szintű meccset tudjunk játszani ilyenből sajnos eddig kevés volt a szezonban. Úgy érzem, a két Euroliga csapat esélyes, de megpróbálunk kitörni az árnyékukból. A Győrnél a klub és a szakvezetés Tapodi Péter és Fűzy Ákos barátom remek játékosszelekcióval igen erős keretet hozott össze, sok, jó értelemben vett munkás, dolgos, jól védekező játékossal. Közülük Hollingsworth, Ciglar és Nagy-Bujdosó olyan tapasztalt kosarasok, akik a legnehezebb helyzetekben hozzák ki magukból a maximumot, s Rasheed Rita és Simon Zsófi is kezd felnőni melléjük. A Győrnél Ákos barátom kilenc emberes rotációját kihasználva képes végig azonos nagy iramban játszatni csapatát. Nehéz dolgunk lesz, de remélem sok pécsi szurkoló jön támogatni a csapatot, s azt is szeretném, hogy a többi

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu