Nem lehet egy percre sem kihagyni

Pór Péter, a Szolnok vezetőedzője szerint akartak, hajtottak a fiúk a lett Ventspils csarnokában kedden az Euro Challenge negyeddöntőben, ám egyszerűen így sikerült most ez a meccs. A távoli dobásokra készülő Olaj ezúttal éppen a hármasok terén maradt el a várttól, ezért nem tudott közelebb férkőzni ellenfeléhez, valamint a második negyed 2-3 perces üresjárata okozta Báderék vesztét. Pór Pétert, az Olaj vezetőedzőjét értük utol telefonon, miután a hazafelé tartó csapat gépe leszállt Ferihegyen, s az autóbuszon ülve gurultak a fiúk Szolnok felé.

A Szolnoki Olaj vereséget szenvedett a jó játékerőt képviselő lett BK Ventspils gárdájától az Euro Challenge küzdelemsorozatának negyeddöntőjében. A két győztes találkozóig tartó párharcban tehát a baltiak szereztek előnyt, ám rögvest, vagyis most csütörtökön következik a második derbi a Tiszaligeti Sportcsarnokban, s ott a szolnokiak kiharcolhatják a harmadik meccset, ami végleg dönt majd a továbbjutásról. Ha azonban Berzinsék aratnak újabb diadalt, Trotterék búcsút mondhatnak az egyébként már eddig is pompás nemzetközi szereplésnek erre az idényre nézve.

BK Ventspils Szolnoki Olaj 82-63 (13-13, 27-18, 18-14, 24-18)

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu