Nem lesz könnyű meccs

A 17. fordulót rendezik ezen a hétvégén a Keleti csoportban, ahol az EKF ellenfele ezúttal a Nagykőrösi Sólymok csapata lesz.

Hazai pályán nem jelentett gondot csapatunknak a győzelem megszerzése az ősz folyamán, habár a kezdeti nagyszerű lendület (21-6 az első negyedben) nem tartott ki végig, de így is közel 20 pont lett a végére közte. Az ellenfél hazai pályán igen nehéz ellenfélnek számít, hiszen eddig mindössze az egrieket szorosan üldöző Salgótarján és az MTK csapata tudott náluk nyerni. Nagyban függ a Nagykőrös teljesítménye a T-lincesszel szereplő játékosoktól is, hiszen nélkülük jóval kisebb erőt képviselnek. Azonban a hétvégén minden jel arra utal, hogy egy két sérültet kivéve, de mindenki jelen lesz náluk, így az a Lakosa Zsolt is, aki jelenleg a Keleti pontlistát vezeti.

Egri oldalon természetesen a győzelem lehet csak a cél, hiszen lassan az alapszakasz végére érkezvén egyre többet érnek a győzelmek. Mivel az előző fordulóban pihenőn volt a csapat, így egy hétközi tiszaújvárosi edzőmeccsel készültünk. Erről és a hétvégi mérkőzésről Váczi Pétert kérdeztem:

"Tegnap a Tiszaújváros elleni edzőmeccs rávilágított több hibánkra is, főleg a támadójátékban, amit a vasárnapi meccsig javítani szeretnénk. Úgy hírlik játszanak a T-licenszes játékosaik, bár sérültekről is lehetett náluk olvasni, de mi a teljes csapatukra készülünk. Hazai pályán kimondottan kellemetlen ellenfelek lehetnek, akiket csak jó játékkal és teljes koncentrációval lehet legyőzni. Nem engedhetünk meg magunknak botlást, mert a célunk továbbra is az első két hely elérése a csoportban. Kulcskérdés lehet azért Lakosa Zsolt semlegesítése."

 

 

NB1/B Kelet, alapszakasz 17. forduló

2012.02.26. 18:00, Nagykőrös

Nagykőrösi Sólymok KE - EKF-Eger-HÉSZ SE

U20: 16:00

 

Tóth Dániel

Forrás: 
Egri Kosárlabda Portál