Németh: "A hibákat ki kell javítanunk!"
A 13-2-es mérlegünk reális, de voltak nehezebb pillanatok, ebben a félévben. Azokat a hibákat pedig ki kell javítanunk, amiket elkövettünk.
Szerdán megkezdődnek a Magyar Kupa küzdelmei is számotokra. Hogy várod az előttetek álló, több mérkőzést hozó időszakot?
Én örülök neki, mert ha egészséges vagyok, akkor sokkal jobban szeretem a szerda-szombat ritmust, mint a sok edzés – kevés meccs felállást. A Magyar Kupában olyan ellenfelet kaptunk, aki ellen rendesen meg kell dolgoznunk a továbbjutásért.
Véleményed szerint a bajnokság színvonala miként változott a tavalyi, elmúlt évekhez képest?
Én úgy gondolom, hogy egy picit rosszul van összerakva a sorsolásos rendszer. Hiszen a tavaly a tabella elején végzett csapatoknak az elején általában könnyebb meccsei vannak, és ezért nagy a szakadék az úgynevezett kis csapatok és az erősebbek között. Mert gyengébb csapatként bele lehet szaladni több nagy pofonba, ami elveheti a kedvet a játéktól. Ami egy óriási szakadékot teremet a csapatok között és ez a bajnokság színvonalának sem tesz jót.
A tavalyi év végén, Kecskeméten összeszedtél egy kisebb sérülést. Ezt leszámítva semmi nem hátráltatott a játékban. Milyen érőben érzed magad?
Nem vagyok rossz erőben. Sajnos rettentő