SKC győzelem a nyugati rangadón!

Az időkérés után Molnár dobott hármast,bő egy perc múlva pedig már az amúgy a névnapját ünneplő Kis Attila hívta maga köré fiait, ezalatt ugyanis egy 8-1-et "repesztve"egalizált a Sopron. Nem sikerült azonban megtörnie a Molnár vezette hazai gárda lendületét. 16.-10 után Gáspár egy szép hármassal igen hosszú egerszegi kosárcsendet tört meg, Egemonye részéről zsákolás volt a válasz a hazaiaktól. A szakasz végén Kinter kosaraival, valamint Withworth hármasával fordított a kissé fura módon kapkodni kezdő hazaiakkal szemben a ZTE, a fordulatos szakasz vége előtt 2 másodperccel Thomas triplával egalizált.
A második negyed Vesztergom ügyes, pozíciójáték után szerzett kosarával indult, majd a csereként beállt Boldizsár a 11. percben a harmadik hibáját kapta. Felváltva potyogtak a kosarak, az egerszegieket a Sopronban magát érthetően otthon érző Kinter tartotta versenyben, ám Vesztergom lendületes, eredményes játéka révén pár ponttal az SKC vezetett, ám a a 13. percben Molnár is megkapta

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu