Újra Sopronban játszik a válogatott irányító
január 5, 2012 - 12:22
Rossz hír női élcsapatainknak: visszatért Sopronba Németh Bernadett. Ez azért lehet kellemetlen az Uniqa Euroleasing címekre, trófeákra hajtó riválisainak, mert mikor ő soproni színekben kosarazott, más csapatoknak nem termett babér. Némethtel a soraiban a soproni együttes mindig mindent megnyert, 3-3 bajnoki címet és Magyar Kupa diadalt ünnepelhetett. A válogatott irányító az őszt Kassán, a Jó Angyalok szlovák bajnokság: Dobry Anjeli, Euroliga: Good Angels csapatában töltötte
- Nem tudom, mennyire volt közismert, de a szerződésem csak karácsonyig szólt, Zuzana Zirková felépüléséig mondta Németh Bernadett. - Nagyon jól éreztem magam a csapatban, kedvesek voltak a társak, az edzővel is jól kijöttem Viszont egyértelműen második számú irányító voltam, a csapatban. Ez azt jelentette, hogy a fontosabb meccseken, az Euroligában többnyire csak akkor szálltam be mondjuk kétszer öt percekre, amikor az első irányító elfáradt, s addig voltam a pályán, amíg ki nem pihente magát. Ennél a szerepkörnél viszont egyértelműen többre vágyom, többre tartom magam. Ugyanakkor nyilván persze elfogadtam, és megértem az edzőt, aki érthető, hogy ragaszkodik ahhoz a játékoshoz, akivel már a harmadik évadban dolgozik együtt. Korábban én is
Forrás:
Kezdő5.hu