Vége az alapszakasznak

Az alapszakasz utolsó fordulója előtt az már biztos volt, hogy az első hat helyezett biztosan nem változtathat már a helyezésén, ám a legjobb 8 közé jutás kérdése még nem volt teljesen zárt. A Diósgyőrnek mindehhez arra volt szüksége, hogy mindamellett, hogy legyőzi a BEAC-ot, a Ceglédnek a Városmajorban, míg a Vasasnak Szekszárdon kellett győznie… Így egy esetleges hármas minitabellából a miskolciak jöttek volna ki a legjobban. A Sopron-Pécs örökrangadó mellett a 4. ZTE a második Győrt fogadta.

ZTE NKK – UNI SEAT Győr 63-69 (20-17, 6-16, 21-17, 16-19)

Remekül kezdte a meccset a ZTE és a második negyed derekáig tartotta is előnyét a Győr ellen. A vendégek ekkor azonban Hollingsworth dupláival majd Semsei hármasával átvették a vezetést. A nagyszünet után Zsovár kosarával került egy ponton belülre a ZTE (32-33), de úgy tűnt szűkösen, de tartja előnyét Nagy-Bujdosó vezette Győr. Aztán a 32. percben Szalay és Vida pontjaival átvették az előnyt a zalaiak (51-50). Váltott vezetést hozott a végjáték, amelyből aztán végül a vendégek kerültek ki győztesen.

ZTE: Szélesy (12 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz), Czukor (16 p., 6 kiharcolt fault), Vida (14/6 p., 6 lep., 2/4 tripla).
Győr:
Nagy-Bujdosó (13 p., 12 lep., 2 blokk, 6/9 mezőny), Ciglar (15 p., 5 gólp., 7 kiharc. fault), Hollingsworth

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu